Altato
kihullnak kezembÅ‘l a könyvek
a világ magamra hagy
mostantól hűvösebb napok jönnek
szűkülÅ‘ idÅ‘m egyre tágasabb
elfordul tőlem a holt anyag
vonásaim halványnak látszanak
leválnak lassan rólam a dolgok
így leszek egyszerre mégis boldog
és ha az égi határon innen
elszámoltat az Isten
nekem vámolni valóm nincsen
a bűöket mindet bánom
és ha lehet
íºjracsinálom
mert tettem
amit hittem
velem megtörtént a minden
lettem a fegyelem neveltje
szerencse kegyeltje
elbukni így többet ér
mint árnyékban élni
hazugan félni
az alku bolondja
a szavakat fonja
a temérdek érdekért
és ha jö az álom
aludni jó
a távolság
törékeny üveggolyó
halkul a dallam
alig hallható
bennem is szól
az örök altató